szechenyi-2020
ENSZgyerekekvilágnap

A gyermekek jogainak világnapja

By 2021.01.25.

  • november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot, amelyet követően vált november 20-a a gyermekek jogainak világnapjává. A Nyilatkozat, azzal a céllal került megfogalmazásra, hogy a gyermekeknek boldog, békés gyerekkort szavatoljon és olyan konkrét jogokat fogalmazott meg, mint például a névhez, az állampolgársághoz és az oktatáshoz való jog. A Nyilatkozat akkor nem volt kötelező érvényű, de harminc évvel később, 1989. november 20-án az ENSZ Közgyűlése elfogadta a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, és 1990. január 26-án megnyitotta aláírásra.
  • Magyarország 1991-ben ratifikálta, amely ettől fogva kötelező erejűvé vált hazánkban. Magyarország Alaptörvénye kiemelt védelemben részesíti a gyermekkort. Kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Deklarálja továbbá, hogy a szülők kötelesek gondoskodni kiskorú gyermekükről. November 20-án tehát arra hívjuk fel az emberek figyelmét világszerte, hogy a velünk élő gyermekeket megillető minden jogot épp olyan alapvető kötelezettségünk tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekét. Vagyis, hogy ezeket nemhogy nem tagadhatjuk meg, de még csak félvállról sem vehetjük csak azért, mert az érintettek nem töltötték be a 18. életévüket.   Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/ifjusagvedelem/gyermekek-jogainak-vilagnapja https://kidsnews.hu/2017/11/gyermekek-jogainak-vilagnapja/ https://kidsnews.hu/2018/11/november-20-gyermekek-jogainak-vilagnapja-2/   Kiskó Borbála]]>